Három aranyat,négy ezüstöt és három bronzot hoztak haza Mórahalomról a Kecskeméti Judo Club-KESI judokái.
Immáron negyedik alkalommal rendezték meg Mórahalmon a Molnár Franciska Emlékversenyt, melyen több mint 300 judos mérettette meg magát. Kecskemétről 4 lebetegedés után, mintegy 14 versenyző indult. Ebből 9 érem és 2 ötödik hely származott. Sajnos megesett olyan is, hogy valakit a verseny közben ért utol valamilyen betegség.

Meg vagyok elégedve tanítványaim eredményével, hiszen biztatóan kezdték az évet. Nagyon látszik a csapaton, hogy legtöbben komolyan gondolják a sportolást.
Nyilvánvaló manapság a szülői ráhatás nagyon lényeges dolog a sportban, mert sajnos rengeteg dolog elveszi a növendékek figyelmét. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hiszen nagyon jó szülői gárdánk van, akikkel jól lehet együtt dolgozni. Következetesen próbálják nevelni gyermekeiket és belátják, hogy ebben a sportnak nagy szerepe van.
Összegzett Nagysolymosi Tibor edző

 

Eredmények:
Diák C korcsoport
Németh-Laczi Tibor 27kg 5.hely
Major Gábor 36kg 3.hely

 

Diák B korcsoport

Darányi Dávid 32kg helyezetlen
Falusi Péter 29kg 2.hely

Szabó-Győrfy Zalán 35kg 1.hely
Székedi Igor 50kg 2.hely
Pusztai Maximilian Leon 45kg helyezetlen
Brezina Dániel 45kg 3.hely
Szelei Mózes 45kg 2.hely
Szabó-Győrfy Csongor 45kg 3.hely

 

Diák A korcsoport

Koller Félix 41kg 2.hely
Lovászi Bendegúz 66kg 1.hely

 

Serdülő korcsoport

Makány Ádám 36kg 5.hely
Major Ádám 73kg 1.hely

 

Edzők: Cseh Márk, Nagysolymosi Tibor

CategoryVerseny
Logo_footer   
     © 2017 Kecskeméti Judo Club

JUDO